Az egyszeri vadász

Kicsit olyan vagyok, mint a viccbéli egyszeri vadász. Bementem a spórba (igen, azért járok ide...), mivel épp egy plázában volt dolgom, ott meg ez volt. Itt már vettem máskor is zsömlét és néha lehet kovászosat kapni, ami nem olyan vacak, mint a felfújt társai. Ugyan ki volt írva a kovászos zsömle, de bizony a kupac tetején levők sokkal inkább erre az üreges, papírszerű valamire emlékeztettek. Mivel esélyem sem volt könyékig beletúrni, mint a régi lottósorsolásokon a számhúzóknak a gömbbe, végül kompromisszumosan kiemeltem kettő darabot. Vettem még pár apró dolgot és pénztár után rutinból ránéztem a számlára. Azon valami puffancsként lettek beütve. Gondoltam visszaügetek a pénztároshoz, ideadja a pénzt és hazajövök. A lányka szól valakinek. Valaki némi késleltetéssel jön, elviszi a blokkot. Eltűnik az üzletben. Jópár perce vártam már, bántam az egészet, nem ér annyit. Végre feltűnik ismét a nő, kezében két A4-es lap, amit az orrom alá tol, itt és itt írjam alá, ide a címem... Rácsodálkoztam, hogy ez most komoly? Ők ezt mindig így szokták, minden spórban (soha, jelentős összegű terméknél igen, a többiek meg valószínűleg benyelték a különbözetet, ha egyáltalán...). A táskámba dobtam a saját A4-esemet, és hazajöttem.