Morc-index

Néha mikor azt érzem, ha megfeszülök se tudom az arcvonásaim lazítani, tesztelem a gyerkőcökön magam. Persze ez gyerekhabitus-függő kérdés, mert vannak óvatosabb és lazább aprók, és hát hiába kedves arcú a néni (bakker, én most már lassan a legtöbb tininek is néni vagyok, nemcsak a kicsiknek...), ők még akkor is megrettenve bújnak a szülő mögé. Nem kell ám aggódni, semmi Polanski-kór nincs itt kérem. (Mellesleg nem tudom szó nélkül hagyni, mindamellett, hogy nem helyeslem a filmrendezőbácsi tettét - 13 éves virágszál megerőszakolása 45 évesen-, de hogy az ördögbe is nem kérdezik meg az emberek, hogy a 13 éves lánykának nem voltak szülei kéremszépen, akik nem eresztették volna a gyereket "vén" bakkecskék közelébe??? Hm???) Csak arról van szó, hogy visszaragadjam Ariadné fonalát, hogy mivel állítólagosan a gyerekek őszintén mutatják ki az érzéseiket, neadjisten, ki is mondják (ja, volt már ilyen, nyeltem kettőt, hogy ne bőgjem el magam a gyerek kegyetlen beszólásán), hát ha én épp morcosan nézek rá, valami ehhez illő ábrázatot vág majd rám cserébe a gyerkőc. Tegnap reggel meg is rémültem, mikor egy kislány riadtan már a velem szemközti ülésre sem mert leülni, miután felnéztem rá, mint új felszállóra...
Nade ma, épp frissen támadt adhoc vásárlási lázamat csillapítva - szigorúan csak egy ténylegmuszáj, színsemleges és vékony kardigánt vettem magamhoz, a visszafogott 3990 Ft-os kínálatból - a pénztárhoz érve hirtelen két kispasi szemezett velem egyszerre, s ez ha a női magabiztosságomat nem is állította topra, de jólesett, hogy akkor hiába érzem magam levertnek és punyadtnak, annyira nem mutathatok szarul. Itthon csekkoltam is magam a tükörben és megnyugodtam. Kösz fiúk!

Jó munkásember

Egyszer volt, hol nem volt... Megint futni megyek. Bazi változatos hobbim van, pedig heti kétszer csinálom csak, de mindig ilyenkor történik valami hülyeség.
Sétikálok a STARThoz, s itt nemhogy a madár se jár, de mivel egy kórház és társintézménye, azaz a temetkezés van ideplántálva, így itt mindig van forgalom.
Pár méterrel korábban barna bőrű jó munkásemberünk (alapvetően IQ definíció a foglalkozás, nem tipizálás) megszólított, keresvén az ominózus utcát. Mutogatom, hol keresse, megköszöni udvariasan és elüget.
Odaérek a kereszteződéshez s látom tanácstalankodik.
- Mit keres?
- Hát, a Z utca 10-et. - néz kilátástalanul a házszámtáblára.
- Az a helyzet, hogy szemüveg nélkül odáig nem látok.
Erre mondott két totál távoli számot, tehát elképzelhetetlen, hogy a környéken olyan legyen, mert az egyik irányban nagyobb, mint 10, a másik irányban meg hirtelen zsákutcásodik, mielőtt 10-ig számolhatnánk.
- Az az igazság, hogy egy szexboltot keresek. Sürgős.
Majdnem arcon vigyorintottam a szerencsétlent, de csak egy bájmosollyal javasoltam, kérdezze meg a mentősfickótól, nem tudja-e, hol a keresett szám.
A következtetést mindenki vonja le magának, én faképnél hagytam, és kiváncsiságból megnéztem, hol van legközelebb adott utcanéven 10-es szám. Ha jól emlékszem, a II. és a XXI. kerületben...

Me is so cool...

Sajna eltelt ez a hétvége is és mindjárt itt a tél. Brrrhhh. Megnéztem két nagyromantikus filmet, s rosszkedvemben legújabb kedvenc videómmal szórakoztattam magam (a srác többi cucca ugyan nem ilyen vicces, de teljesen meglepőeket produkál).
Vissza a filmekre. Az egyik (Észak-mániám része) a Távol Afrikától. Ugyebár Karen Blixen épp dán volt, de mégiscsak az a környék. Robert Redfordról meg mindig az jut eszembe, mikor anno még céges kiscsaládunk "dédi" szerepkörét játszó kolléganőnk lelkesen mesélte, hogy valahol a belvárosban kószált egy este és mellette állt egy fickó, akiről később kiderült, hogy Robert Redford volt (basszus, már milyen öreg és 50 évesen játszott el egy harmincas palit...). Akkor épp itt járt Magyarországon. Részletekre sajnos nem emlékszem, de dédi mosolya mesélés közben határozottan rémlik. Ciki vagy nem, nekem bejön a film. Imádom a korszakot, tetszenek a kosztümök, és már vagyok olyan öreg, hogy egy film erejéig belezúgjak Redfordba is. (Na jó, azt hiszem, ezidőtájt minden filmjében ugyanígy nézhetett ki, tehát több film erejéig lehet erről beszélni.) Mellesleg a Blixen kiállítást láttam a PIMben.
A másik nagyromantika pedig a Vágy és vezeklés volt. Igazából jó sokáig kicsit untam a romantikusságát, a kor hangulata és Keira Knightley gyönyörű zöld ruhája miatt néztem. Aztán jött az utolsó tíz perc és nekem helyretette a film elejét, s onnantól azt tudtam rá mondani, hogy tetszett.
Meg aztán voltam a hétvégén a Pannon Filharmonikusok koncertjén, s bár nem vagyok egy komolyzeneértő-rajongó fan, de néha kell a sok könnyűség mellé. És nagyon jó volt, jókor, pont fogékony voltam rá.
Volt még napsütésben olvasás délután, s aztán hazafelé, a villamosmegálló tövében a kiskocsmában épp Quimbyt bömböltettek. Két napja ugyanitt épp Jimmy vonyított, most meg a Q után Charlie énekelt, de a villamosvezető jobbnak látta elindulni.

Prága

Picit már lehiggadtam első lelkesedésemből, mivel már három napja itthon lébecolok. De még mindig a hatása alatt vagyok. Leszek is még jó ideig. Már második alkalommal voltam Prágában, nagyjából mindkét esetben kb. 4 napig boldogítottam a cseheket. Akkor is tetszett, most is. Akkor sokat esett, most csak a szél fújt, máskülönben jó idő volt. Most egy futóverseny apropóján szerveződött az utazás, s én először csak drukkernek készültem s práganéző turistának, de rábeszéltek, lévén a verseny csak 5 km-es, ráadásul éjszakai futás, amin még sose vettem részt és imádok este futni. Picit riasztó volt ugyan, hogy huszonhatan mentünk, s mivel ez egy női verseny volt, hát mind csupa nő, vegyes korosztályból. Hajjjajjj, hangorkán, sipákolás, női megnyilvánulások tömkelege...előérzetem végül be is jött, volt mindenféle vicces párbeszéd, de amúgy elég zökkenőmentesen zajlott. Amiért jó Prága:

• sokkal kevesebb szemét van az utcákon, mint itt (pl. csikkeket nem láttam szanaszét)
  
• a látnivalók sokkal kisebb területen összpontosulnak, könnyű bejárni őket
• a gyerekek udvariasak, átadják a helyüket a villamoson
• szinte csak villamost és metrót láttunk közlekedni, így kevésbé büdös a város
• a tömegközlekedés kulturáltabban van megoldva, mint itthon.

Nem sokkal megérkezésünk után ért az első pozitív dolog: a 72 órás bérlet itt az érvényesítéstől számolva tart 72 órán át. Bezzeg, ha itthon veszek egy 3 napos bérletet (azt hiszem van ilyen), akkor lehetek én este 7-től Budapest vendége, a bérlet reggeltől szól, én vagyok a hülye, ha nem használtam ki. Nekünk pont annyi időre kellett a bérlet, amire megvettük. Ellenőrrel csak egy kis szakadárcsapatunk találkozott, de valamiért az a hit éltet, hogy itt nem annyi a hivatásos bliccelő, mint Pesten.

És a másik döbbenetes dolog: itt alig van olyan zebra, amihez lámpa is tartozik (mondjuk a lámpás zebrákon meg lehetetlenség átkelni, alighogy lelépsz, már pirosra vált), de az autósok mindig megállnak, ha zebraközelben látnak egy gyalogost.

Persze rengeteg turista, összevissza bóklásznak, de eltévedni azért nem lehet.
A nagy csoport az erőimet teljesen leszívta, a verseny volt a legüdítőbb része a hétvégének, bár a szervezés hagyott némi kívánnivalót maga után. Mondjuk macskakövön nem leányálom futni, ez némiképp visszavetette a tempót, ámde cserébe nem volt szintkülönbség. A szurkolók jófejek voltak, a néhol elhelyezett, s szintén buzdításra szolgáló zenekarok is rendesen javították az amúgyis kellemes hangulatot. Én végig vigyorogtam, időnként beszélgettem. Néhány feltehetően helybéli lányka igen furcsa előzési technikát alkalmazott ugyan, a könyökölős fajtából, de esés és hasonló balszerencse nem volt.
Láttuk Krtek figuráját mindenféle formában, Hurvinek marionettbábként Spejbl bácsival, söröztünk, fotózkodtunk, hangoskodtunk. Persze a csoport önkéntes rendfenntartói időnként kiosztottak minket, de a metró mozgólépcsőjén jól mutatott a libasorban vihogó nősereg.
Épp visszajöttem, de már vágyom vissza. Csak valami kisebb, intimebb társasággal.

...és egyéb állatfajták

A címet Durell bácsitól loptam, gyerekkori kedvenc olvasmányaim egyike volt a Családom és egyéb állatfajták, de sajna semmi egzotikum nem rejtőzik a cím definíciója mögött, csak a pesti átlagos kutyatartó. Na jó, átlag alatti, ami kulturáltságát és hozzáállását illeti. A végkövetkeztetés csak annyi, hogy aki a virágot és a kutyákat szereti, nem feltétlenül jó ember. Nyilván nem én vagyok az első s utolsó, aki ilyen megállapításra jut.
Futottam. Kocogok haza a járdán. Sötétedik az ég. Azon a szakaszon történetesen úgy 2,5 m széles a járda, van két külön sáv az autóknak, és köztük egy kutyasétáltatásra (és gyanítom szaratásra) szolgáló/használatos füves sáv. Ezen én elővigyázatosságból nem szoktam futni, egyrészt mert nem tudom, mibe léphetek bele, másrészt mert néha nagykutyák is jönnek szemközt, s bár nem félek a kutyáktól, a futók és biciklisek látványa néha megzavarja őket.
Szóval döcögök a járdán. Kutyás csapat a láthatáron. Egy néni hátrál felém, a kutya pórázon lébecol körötte, a néni iránya behatárolhatatlan, nagyjából egyenes vonalú egyenletes mozgást végez (azok a boldog fizikaórák...), szóval csak kikerülöm valahogyan. Akiktől épp búcsúzkodik, látják, hogy jövök. Szanaszét vannak ők is, kb. 3 emberszabású, meg a kutyáik is. Lavírozok, majd egyikük bámulatosan észbekap, elugrik az utamból, maga után húzva az eddig sötétben bújkáló pórázt, ami mázli, mert ebben tökéleteset zakóztam volna. Utánam szól sértődötten: Szívesen! Az agyam felforrt egy pillanat alatt. Mit is kéne köszönjek neki? Hogy elállták a teljes járdát, figyelmetlenül, leszarva, jön-e arra valaki, vagy sem??? S ha balga módon arra téved valaki, az rögtön pisilje össze magát és ugrándozzon köröttük, mert szélesvásznú járdafoglalást tartanak? Azért, mert ők a szent kutyatartók??? Alapvetően a kutyákat szeretem, bár a nagyvárosi állattartást jókora baromságnak tartom, mert ölelgethetjük ugyan Buksit, meg tömhetjük bele a minőségi konzerveket, de nem biztos, hogy boldog kutyánk van. Ettől alapvetően még bírom a jófej gazdikat is, s ha látom, hogy ők is normálisak, akkor sűrűn megköszönöm az együttműködő hajlamukat.
Taplókámnak annyit szóltam vissza, hogy a járda talán mindenkié, majd már nem hallottam, hogy a társaság tesztoszteronnal bíró gazdija mit kiáltott utánam.

Isten állatkertje

Budapest, te csodás...ide nem kell tévé, őrjöngő idiótát és egyéb mókákat bármikor lehet látni, csak folyvást, csak folyvást...
Mondjuk ma már kicsit sok is volt belőlük. Pedig a mai reggel is unalmas napot ígért. Igaz, csak estefelé élénkültek az emberek.

Fényeskopasz, szikár cigánycsávó. Ijesztően tántorogva billeg a zebrára, pedig nekünk még piros, de mintha kába Donkihóteként kihívná maga ellen a sorsot. Ami persze az efajtát, a hibbantat kevéssé szokta bántani. Majd egy ép pillanatában mégis visszalép, s végre zöld a lámpa. Valakihez folyton beszél, de nem arra, amerre a haver van. Mattrészeg vagy csak be van tépve? Én ehhez sose értettem. Egyszercsak elkezd riszálni, a kéztartása jellegzetes. És közben olyan eszelős a tekintete, ami miatt nem bírtam eldönteni, hogy melyik érzésem hatalmasodik el rajtam: jól szórakozom vagy szimplán megriadtam. Társasútra mindenesetre nem fizetnék be vele egy társaságban. Jobb a tisztes távolság.

Sorbanállás a pénztárnál, mert a kedvesvevő kártyával fizetne, de az nem működik, de mivel senki nem tántorít, lassan ketyegő órák mellett kivárjuk a hölgy főszereplésének mind a 4 percét. Támasztjuk a futószalagot, forgolódunk. Közben nézegetem az embereket. A nő fennhangon bizonygatja, hogy jó a kártya és hogy van is rajta 100 000 forint. Sokadik próbálkozásra mégis sikerül, fellélegez a pénztáros is, mert nyilván ő kapja a letolást, ha valami gáz van. Innentől már pörög a sor. Közben a mellettünk levő sornál is kiszúrtam a következő idiótát. Élénknarancssárga laza nacija miatt. A feje búbja kopasz, a maradék haja épphogy fül alatt végződik, gyönyörű csigákba rendeződik. Vicces, de valahogy mégis lenyűgöz, ahogy ezt a fura tonzúrát méltósággal viseli. Van benne valami eszelős. Hirtelen kisorjázott a sorból, majd csak harsány angolságát hallom. A biztonságis természetesen kapást sejtett, s rákérdezett, hogy a kezében látványosan tartott kisvödröt (amiben talán jégkrém volt vagy disznózsír vagy ruszli, mittomén) kifizette-e. Persze a kommunikáció leginkább a hangsúlyok és a mimika szintjén működött, mert nem nagyon hallottam ugyan, de a későbbiekben egyetlen biztis sem szólalt meg angolul, gyanítom hát, hogy előtte se. (Ékes magyarsággal persze kérték a fazont, hogy szíveskedjen velük fáradni, meg ilyenek, naná, hogy nem szíveskedett.) Ferdinándunk (hajdani Ferdinánd bohóc jutott eszembe vicces nacijáról és fura frizurája láttán) még nagyobb haragra gerjedt, hogy most akkor őt lopással gyanúsítják vagy mi van? Saccra ausztrál szörföst nézek ki a csávóból, mert a narancssárga naciban is látszott, hogy izmos fartájékon. (Ott vannak szörfösök, nem?)
Hihetetlen erővel, és a nyugati vásárló öntudatával vitázott. És bár jól szórakoztam a jeleneten, azért mégis igazat adtam neki, hisz röviddel előtte kifordultam a gyógynövényboltból, ahol is épp a zöldségpástétomokat lesegettem, majd hopp, látótávolságra pattant a gyanakvó őr, mert a polcon voltak hat- és nyolcszáz forintos csodatermékek is (bio meg hiperegészséges nyilván, ezért adják aranyáron), de hogy még bámuljanak is közben...
Aztán még épp vigyorogtam az előző jeleneten, mikor látom a kiscsaládot kijönni a DM-ből. Gyerek elsurranna az Interspar felé, anya visszahívja, hogy talán fáradjon az ellenkező irányba, mire a láthatóan jóltáplált, életerős gyerek összegörnyedve, arcán a sivatagi túlélőtúra utolsó befutóinak elkínzott kifejezésével, hisztizve visszaszól: Éhéhezehem!!!! Erre kibuggyant belőlem a röhögés.

Villamoson hazafelé. Kicsi ember nem ám a neki is könnyen elérhető kapaszkodóba markol, hanem inkább ágaskodik a felső korlátért, jószerivel csüng egyet rajta. Ő tudja.

Mögöttem hallom az angol társalgást, valami arab muksó a BNV miatt jött, részletekre nem figyeltem, két lánya is vele, modern, farmeros lányok, semmi csador, burka. Leszálláskor látom, hogy beszélgetőtársuk egy fehér hajú, fehér bajszú, amolyan igazi mesebeli bácsi. Lehet, hogy teljesítené 3 kívánságom? Vagy Benedek Elektől mesélne? Jó volt hallgatni, ráadásul ő például teljesen jól tudott angolul...

Azért

Azért bírom a svédeket, mert nem teljesen komplettek.