Mióta múltkor teljesen átlagos járókelőnek álcázott jehovistákkal találtam magam szemközt a nyílt utcán, és úton útfélen idegenek törnek be az intim zónámba, még óvatosabban fogadom az embereket. Egy szerencsétlen hajléktalan (ő nem néni volt) rosszkor próbált velem csevegni, mert épp a buszról maradtam le, pedig siettem, így semmi kedvem nem volt vele társalogni, ő meg túl tolakodó volt. Én meg bunkó. De most nem a lelkiismeretem mosogatom, annak nem látom értelmét s nem is érzem szükségét.
Vittem a szelektív kukába a felgyűlt cuccokat. Épp végeztem, mikor jön egy néni típusú néni, aki pár lépésnyiről már megszólított, hogy bezzeg a rendes emberek hozzák ám ide a szemetet szépen. Bár szinte már vártam, hogy mindjárt meghív a közeli imaházba vagy netán a következő református szentmisére, mert szépen beszél a pap. De nem, sablonos dolgokról beszélgettünk, és a zebráig együtt sétáltunk és mentünk dolgunkra.
Tegnap estefelé épp megint rohanásban indultam itthonról, a megállóban lassítani kényszerültem, míg nem jött a villamos. Egy néni kóválygott a villamospadka felé. Majd engem figyelt. Tiszta horrorjelenet. Ilyenkor szokott kiderülni, hogy az illető hobbi vérfarkas vagy csak aktiválódó zombi. Közelített a néni, s közben figyelt. Szúrós tekintettel. Már épp hátrálnék, de két lépésnyire tőlem megáll. Ne tessék megöregedni!
Mivel csak mosolygok rá - hiszen várom az indoklást, mint hajdan Antal Imre feszült figyelemmel Mara néni matektanárral abban a gyerekműsorban, ami talán Aki mer az nyer volt, de az lehet, hogy valami más - megkérdezi újra: Tetszett hallani mit mondtam? Ne tessék megöregedni! Nem mondta miért, én meg csak álltam bambán és néztem, ahogy távolodik.
