Szilveszterre sütöttem sósat. Még tavaly. Jó ropogósat, juhtúrósat. Sajttal a tetején. Derelyevágóval kellett volna kis lapocskákat cincálni. A derelyevágó eddig elkerülte a főszerepet, derelyét utoljára talán akkor ettem, mikor anyu még élt. Pedig a tésztanyújtó gépet is el kéne hozni otthonról egyszer. És csinálni néha. Igen, házi tésztát. De vissza a sósra. Mivel vágjam fel, ha nincs derelyevágó? Kés persze akad, de az túl sablonos. Háhá! Mire való a fiók mélyére száműzött pizzaszeletelő, ha nem erre? Kis kultúrtörténeti kitérőként itt jelezném, hogy a derelyevágó fejlődéséről semmit nem tudok, de bizonyára nem véletlenül nem lett belőle pizzaszeletelő és valami oka csak van a cikkcakkos pengének. Pizzát ugyanis sülve szeletel az ember, ellenben a derelyét és a sajtosrudat még nyersen illik felvágni. A nyers tészta meg ragad. A piszok. Ezért egyetlen újévi fogadalmam megtettem: 2011 a derelyevágó éve lesz! Mivel újabb adag juhtúró néz kitartóan rám minden egyes hűtőnyitáskor, kell a cucc. Még mielőtt késő lesz. Tegnap bementem a közeli plaza élelmiszeres szuperjébe vagy hiperjébe, nem tudom, ez melyik kategória. Ott egy hiperszuper pizza+derelye kombót találtam, potom 900 forintért, aminek dacosan hátat fordítottam. Azért ennyiért minimum elemes és önjáró legyen. Ma elzötyögtem a brit hiperbe. Nagy nehezen ráakadtam a konyhai szakaszra és az aprólékokra. Sehol a célszerszám. Újból végigböngésztem a polcokat. Ez az! Megvan! Azért nézzük, mennyibe kerül. A digitális kijelzőt tuti elírták. Ezt nem hiszem, keressünk csak egy árleolvasót! Ne már! Mi van, ez szétesik az első használat után, vagy mi? Jó, hogy saját márkásként adják, de akkor is! Irány a pénztár. Még mindig 77 forintba kerül. Hát, a belefeccölt munka, a fém+műanyag termékalapanyag meg a papír+műanyag csomagolás meg a járulékos költségek mellett ez önmagában nem sok nyereséget termel.
A héten ki is próbálom.
