Az a baromarcú

Nem tudom, ki volt az a csökkent értelmű, baromarcú, akinek ma délután kedve szottyant a mozgólépcsőt puszta vidámságból leállítani. Épp léptem le róla, szerencsére csak egy picit meginogtam, de egy srác óriásiakat puffanva hömpölygött pár fokot. Felállt utána, de nem csodálkoznék, ha lett volna valami komolyabb baja.

Hagyom megtörténni a jót

Az ezoterikus énem jól elásva létezik bennem. Nagyjából pont annyira mélyen, mint amennyire az istenhit és a vallásosság. Ezek stresszhelyzetben és vészhelyzetben jönnek elő, onnan nagyon, nagyon mélyről. A mostani annyiban tekinthető vészhelyzetnek, hogy egy hete kripli vagyok (deréktáji fájdalmak, ülés és járás közben teljesen random előtörő nyilalló érzés. Kihívás zoknit és csizmát húzni, csak úgy, hipp-hopp hajolgatni, mint nádszál a szélben, de én már egy nyugodtan eltöltött, fájdalommentes forgolódással tarkított éjjelnek is örülnék.

Ez persze nem elég, hogy ne érezzem, hogy hanyagolnak, elindult egy torokfájás, kapart pár napig, az éves mézfogyasztásom felét abszolváltam, a maró érzés megszűnt. Azóta könnyezik a bal szemem, az örökös tüsszentési inger miatt, ami az esetek 80 százalékában nem végződik happy enddel, az orromat viszont csavarja és a könnycsatornáim is aktivizálja, de jobbára csak az említett bal oldalon (életemben talán először nem a mozin elérzékenyülve pityeregtem, hanem a megfázástól). Ha néha mégis tüsszentek, az akkora, hogy bármelyik férfiember megirigyelhetné. Sokszor csak állok és pislogok utána, míg új erőre kapok.

A könnyezésnek és orrfújásnak hála az arcom több pontja ki van pirosodva, száradva. Hiába kenem popsikenőccsel, mert persze pont akkor kell kifújni az orrom ismét, így letörlöm a zsepivel a krémet azonnal.

De hogy a lényegre térjek, meg a címre. Ez a mai napi ezoterikus üzenetem volt. Mivel már szinte túlvagyok a napon, aminek jelentős részét itthon töltöttem, a mérleget kénytelen vagyok levonni. Egy dologra vonatkozhat csak a címbeli üzenet. Elmentem gyömbérért (pont mielőtt megvettem volna a leárazott boyfriend-pulóvert - a.k.a. olyan nagy, mintha a pasidé lett volna, de ennek a pasinak igencsak csenevész karja volt, mindegy, legalább szép színe van a pulcsinak), és épp kószálok a sorok közt, elgondolkodom, vegyek-e baked beans-t, mikor látom, h valaki ott kószál és ha megállok, ő is megáll, ha elindulok, ő is. A paragép ilyenkor beindul (persze, vízilabdás alkatú fiatalemberek esetében talán nem ekkora ellenérzés generálódott volna, maximum nem feltételeztem volna, h hozzám beszél azzal a vállszélességgel), de akkorra már meg is szólalt az illető: az igazi kretén, gyaníthatóan magányos, de legalábbis az elméje kicsit zavart, a tekintete is, kezében egy kis dobozos tej. Megkérdezi, mondhat-e valamit, bólintok, elmélkedik a zacskós tejről meg a dobozosról, hogy melyik környezetbarátabb, és hogy ugye én is zacskósat szoktam venni. Mosolyogva kiábrándítottam, hogy nem, nehogy már azt higgye, hogy végre talált valami közös pontot kettőnk közt és már jöhet is a következő téma. Háááát, ettől egy kicsit jobbra számítottam.

Milyen?

Mielőtt elfelejteném vagy szépíteném, ha a mai napból kellene kiindulni, milyen is lesz 2013: csöndes ébredés, egy régi barát telefonja, aki frissen szakított legutóbbi kapcsolatával és most már rámér (cinikus vagyok, de azért így is örültem a hívásának), a frissen száradt ruhák vasalása, pakolása után bűbájos dvd sokadik megnézése (nem az Igazából szerelem volt, azt Karácsonykor néztem utoljára), gyertyafény, füstölő. Hosszas viaskodás magammal, miután futás, az első 5 perc után beállt az ideális utazósebesség és a hőmérséklet is optimalizálódott. Közben elkezdett szemerkélni-majd-nyomban-elállni a hó (ezek szerint csapadékos futásaim lesznek), de ugyanúgy, ahogy pénteken az utolsó azévi futásom, ez is nagyon jólesett. Kis lencse, sajtos stangli, és blog. És vidám hírek elszabadult emukról.