Nekem semmi se jó. Ha az tömegközlekedés, akkor pláne. Ez nem is igaz. Most például jó, hogy olcsóbb a bérlet (kevésbé jó, hogy politikai okokból történt). Hirtelen több jót nem tudok felsorolni, de nem is ezt akartam.
Állok a mozgólépcsőn, lefelé, irány a Déli. Hangosbemondó szól, hogy csak a Deák és a Déli között jár a metró. Mázli, nekem pont jó így. Aha. Jókora tömeg fogad lent, de legalább hamar jön a metró. Aha. A hangosbemondó megint beszél, de most nem a teli pohárról, hanem az üresről, és közli, hogy nem jár a metró a Deák meg az Örs között. Kicsit később lassú, elnyújtott sóhaj kíséretében ismét közli, hogy NEM JÁR a metró és köszönik a megértést. A harmadik isteni hang után kicsit kezd viccessé válni, hogy miközben a mi oldalunkon egyre nagyobb a tömeg, a másik oldal az a balfék, ahol nem jár a metró. Tök jó, hogy a miénken bezzeg igen, különben nem is tudom, mi lenne. De hát ugye, várunk tovább.
Újabb hangosbemondás, majd a magyar "mindthegap", azaz kérjük a biztonsági sávot szabadon hagyni, hangosbemondás (NEM JÁR), "mindthegap", hangosbemondás... A vicces hangulatom mostanra már elfáradt kissé, mert mennék már. De nincs mivel. Van, aki megunja, elmegy, másfelé keresi a kiutat.
Nagy sokára heuréka, a BKK bemondatja, hogy most már aztán mindjárt jön a járat, tessenek vigyázni. Annyira nem volt ez mindjárt, és még egy kicsit várakoztunk tömeggel, nyitott ajtóval (persze, tudom, zárt ajtóval is várhattunk volna). A menet is döcögős volt, kicsit megnéztük a sötét alagutat is álló helyzetben, de egyszercsak mégis elértünk a Délibe. Délibáb. Este.
