Kecsöp képriport

Ilyen még nem volt, csak folyvást...Naja, de, tavaly már főztem ketchupot, és annyira bejött, hogy idén paradicsomszósz helyett is azt főzök. Most hétvége volt az első forduló, ha összejön, ezen a hétvégén jön az újabb két kiló paradicsom és tsai feldolgozása kiskereskedelmi forgalomra is alkalmatlan méretekben. Azért jut egy-két helyre kóstolónak, és először is a rövid kor- és kórtörténet, meg recept, meg miegymás. Persze nem lesz ebből gasztroblog, ahhoz túl kevés féle kaját főzök, és nem is vagyok kellőképpen fanatikus meg tájékozott, nyitott meg végképp nem vagyok. (A római köményt szagolgatva például folyamatosan a 7-es busz izzadt hónaljai jutnak eszembe, ezért csínján alkalmazom csak.)

Szóval a recept innen jön, de leírom, ha netán az oldal elenyészne.

Hozzávalók:

1kg paradicsom

3 db kápia paprika (tessék guglizni, milyen az)

3 fej hagyma

3 gerezd fokhagyma

1 szál fehérrépa

2 ek borecet

0,5-1 tk só

1 ek cukor

0,5 tk fahéj, bors

olivaolaj.

Mivel tavaly az első főzés fahéj híján szegfűszeggel készült és az jobban bejött, idén a kettő keverékéből csináltam. Nem "bóti" ketcup lesz belőle, aki akarja, eldönti, neki ez bejön-e, én azóta nem vettem boltból, és ilyen színe annak sose lesz. (Jelzem tervezem még a paprikakrémet is idén, kápiából, annak íze van rendesen, azt még nem csináltam, csak akartam.)

És a hogyan:

A hagymát finomra vágjuk és olívaolajon megfonnyasztjuk, majd hozzáadjuk a megmosott, kis kockákra vágott paradicsomokat, paprikákat és a felkarikázott fehérrépát, valamint az ecetet (az ecetet én a legvégén tettem bele). Lefedve, néha megkeverve puhára főzzük. Ha puha, leturmixoljuk, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót. Steril üvegekbe töltjük. Körülbelül 1 hónapig eláll, ha tartósítani akarjuk, tegyünk bele szalicilt is. (Egy időben szalicilt nem lehetett kapni, jó neki a nátrium-benzoát is.)

A képeken dupla adagot örökítettem meg az utókornak (egy olivabogyós hosszú üveg kivételével képen az összes gyerek, az tartósító nélkül várja a véget) néhol művészi (bazi homályos, rossz fókuszú) művek születtek, a fokhagyma pocsék modellnek bizonyult, de íme:

A kezdetek...

Csendélet, képből kilógó modellekkel

Fűszer-részleg

Az élet sója

Kápia őnaccsága

Paradicsom szemből

Sok paradicsom...öööö...alulról

Sárga és folyékony, de nem az

Két hagyma találkozik a híd közepén és elbeszélgetnek

Tényfeltáró hagymaportré

A fokhagyma sokkal zárkózottabbnak mutatkozott

Bors, fahéj, szegfűszeg, homály, sivatagi homok

Még mindig nem csináltam semmit, csak keresem a megfelelő fotótémát

Most más szögből

Igen, gáztűzhelyen vittem végbe a mutatványt

A hagymák elcelebesedése

VV Petrezselyem és VVöröshagyma meg VV borecet

Ez aztán a természetfotó!

A kép alján cukor látható

Foki nem nyilatkozik

Itt már elkezdtem sírni...

...és a keresztbemetszett paradicsomok nem vallásos áhítatról, hanem hámozási szándékról tanúskodnak

Amikor megszalad a szakácskés

Foki néz és nem érti...

Rotyog

Fedetlen bájak

Maga a paradicsom

Sorakozó1

Nagygyűlés a konyhapulton

Csííííííz!

Légi felvétel

Pöttyös-masnis

Finálé

Üdvözletem küldöm...

Több, mint húsz (jáááájjjjj!) év óta először voltam Egerben. És ezen kívül még kb. harmincéves (jáááááhháááhháááájjjjjj!) emlékek kötnek ide. Meg az Egri csillagok, amit csak azért szerettem, mert teljesen odavoltam a szerelmi szálért, meg a Gergőt játszó színészért. A gyerekkori emlék, mikor fotózkodtunk a várkapunál (bár talán meg sincs a fotó), apu kezében a cigi, anyu valami idétlen dzsörzé felsőben, meg mi. Vállalati kirándulás. Aztán megvan még az emlék a Szépasszony völgyről. Az emlék, ami csak annyi, hogy sok fű, néhány domb és rohangászás. Holmi borospincékre nem emlékeztem. A sulis emlék az meg a gimis osztályfőnökünk egyszem "ajándéka", egynapos kirándulás Egerbe (értsd: hajlandó volt egy teljes napját ránk áldozni). És hogy bementünk a bazilikába, és az egyik osztálytárs be is nyúlt a szenteltvíztartóba, keresztet vetett és az épp zajló mise alatt rótta a kötelező köröket (felállt, mikor fel kellett, keresztet vetett stb.), bár én úgy éreztem, inkább csak utánozza az ott levőket. Én meg azt se tudtam, merről kell keresztet vetni, és kicsit úgy is éreztem, hogy ezt a tudást fel kéne szedni. (Aztán láttam jó és rossz példákat a keresztényi viselkedésről és maradtam abban a csoportban, amelyik nem ismeri a rituálékat.)

Szóval voltak az emlékek, a nyolcvanas évekből, és voltam én, aki ránéz erre a városra, most, és nem látja, amit keres. Persze, ez tipikus, a város is változik, én is, az emlékek meg mindig szubjektívek.

A Szépasszony unalmas volt, a padokon egy komplett nénisereg üldögélt, majd mentek tovább kirándulni. A bácsik gondolom már mind meghaltak mellőlük. A borospincék közelében egy alkesz borult az egyik asztalra, néhány kósza párocska, a fiatal sétálgatva, az idősebb emlékeket kergetve. 

A vár erősen lehangoló, bár csak kívül jártam, nem akartam kiállítással tölteni az időt, ha már egyszer szépen sütött a nap. Nyilván nincs semmire pénz, bár azt gondolom, a belépő nem olcsó és vendég is van. 

A bazilika nem volt rossz. Vallásos áhítat nem szokott elkapni, de az építészet ezen formában azért szájtátásra ösztönöz. És hirtelen megrohant egy hangulat, eszembe jutottak, akiknek ez az egész vallás, hit és értékrend fontos volt és már nincsenek velem, és pityeregve sétáltam le a lépcsőn.