Esik, két napja. Ónos és sima, néhol leszakad a magasfeszültség, máshol törik egy-két ág. Üljön át egy másik valóságba.
Bementem a kis üzletbe, nyugdíj közeli korú hölgy a pultban, egy vásárlónak meséli, hogy milyen isteni dolog nagymamának lenni, és csak az a kár, hogy a kisunokák már nem is olyan kicsik. Egy rövid ideig egyedüli nézelődő voltam, a hölgy kedvesen megkérdezte, hogy segíthet-e, de nem volt nyomulós. Megköszöntem, mondtam, hogy csak beugrottam, majd megjegyeztem, hogy jó volt hallani, amit mondott. Majd jött egy újabb vásárló, aki sürgősen sálat akart a férjének, mert az összeset kidobta. A hölgy mondta, hogy sál az nincs, de pár centi polárból hirtelen barkácsol neki egyet. Nem tudom, belement-e a nő, mert hamarabb eljöttem, de túl sok fogalma nem volt arról, mit is akar.
Hazafelé, tömött villamos, felszáll két szotyizó cigányfiú is. Pont kettőjük közé kerülök. Mondom az egyiknek, cseréljünk helyet, épp keringőzünk egymás körül, mikor egy ott álldigáló utas a csuklóm után kap, hogy vigyázzak a táskámra. Hirtelen annyit nyögök csak ki, hogy "tudom". Hogy csak képzeltem, hogy a telefonom majdnem kint volt a zsebemből? Mindegy, megvan minden, de tényleg esélyes volt, meg eléggé sablonosan fogtak közre a fiúk.
