Bosnyák téri piac. Ahol megszépül a köztér, hála az áldott jó polgimesternek. Ahol a kezdettől fogva toronytalan templom is befejeződik, némi áldással kísérve. Ha nyugdíjas lennék, lehet én is tátott szájjal járnék a frissen, gondozatlan fű helyére rakott (hamarosan gondozatlan és elkoszolódó) díszkövön, és ámuldozva lesnék az ég felé (nem a repülőket sasolva), sűrűn vetve a kereszteket.
Nem vagyok nyugdíjas, így nem kapok alamizsnát sem a szájtátásért cserébe, sajnos 18 is elmúltam, így a mozijegyemet is magamnak kell fizetni. De piacra járó háziasszonyként (vagy mi?) még mindig esélyes vagyok pártjaink figyelmére.
Kampány van, ez egyet jelent azzal, hogy a piac főbejárata előtti járda csurig van a pártokkal. Ha utamba állnak, lehet az szimpatikus párt vagy törekvés is, legszívesebben ráordítanék, hogy kotródjon innen, menjen oda politizálni, ahol nem zavar bele a mindennapomba. De persze, ez épp a cél, hogy írd alá, higgy neki, ne kerüld ki (nem is tudod).
Kifelé jövet, előttem egy fiatal nő töri az utat, én meg lépkedek mögötte, kihasználva a segítségét. Belekerül az összefogásba, kerülne jobbra, balra, míg valamit vakkant az előtte bénázó pártfunky néninek. Az odébb áll, a nő kikerüli és folytatja útját, nyomában én, mögöttem a néni meg hőbörögve szól a nő felé, hogy talán válogassa meg a szavait.
Még igaza is lehetett, és nem is hallottam, mi jött ki a nő száján, de akkor sem értettem egyet a nénivel. Ne szambázzon a zebra fél méteres körzetében, ahol sem neki, sem a többi pártosnak nem kellene pattognia, a felállított sátrakat és molinókat pedig szívem szerint hajítanám a szelektívbe.
És én még többé-kevésbé tudatos választó vagyok (már amennyire a kétségbeesés kellő motiváció egy eltökéltnek szánt döntés meghozatalához).
Április 4., kedves ünnepünk... nekem már ennyi is elég, hogy harminc évet fiatalodjak. Nem ilyen lovat akartam...
