Mami 1
A piacon kódorgok, a lassan kígyózó tömegben csak lassan araszolva jutok előre. Egyszercsak a vádlimba vág valami. Hátranézek, mögöttem egy kőkorszaki, masszív fémkerettel bíró, igazi világháborús banyatank. Följebb emelem a tekintetem és mögötte a kőkorszaki, masszív kerettel bíró, igazi világháborús banya. Mami. Nem, ez egy boszorkány volt. Időközben ismét találat érte a vádlimat. Erre a legszelídebb szobakutyából is előbukkanna az emberevő szörnyeteg, hát gondoltam, jó csúnyán ránézek erre a szegény, szánni való, elesett és istápolásra szoruló bűbájos nyugdíjas nénire (aki a villamoson az üres ülőhelyért való sprintben is győzne). Közben, ahogy ránéztem, közli, menjek már előle, hogy tovább tudjon menni. Mire enyhén indulatosan szóltam neki, hogy mennék én is előre, ne aggódjon, de nem tudok gyorsabban és ezen az sem változtat, ha megint nekivágja a kocsiját a vádlimnak.
Mami 2
Hosszú, ősz haja copfban. Meg-megáll. Előzöm. Megáll és néz az ég felé. Megkérdezem, minden rendben van-e, rosszul van esetleg. Láthatóan máshol járt az agya, megrezzent, feleszmélt, rám mosolygott, megköszönte a figyelmességet. Csak elgondolkodott és a fák lombjában gyönyörködött. Akkor jó.
Továbbmegyek, s épp az előtt a ház előtt járok, nyomomban a nénivel, ahol évek óta nagy számban tenyésznek a macskák, és a dudva meg a dzsumbuj uralja a kertet. Megbeszéltük a nénivel, hogy milyen buta dolog ennyire nem törődni vele, hogy a szelektív kukákba a bunkó házbeliek mit és mit nem dobálnak, hogy milyen felelőtlenek az emberek.
