Belgák a föld alatt

Kora délután a kisföldalattira egy kupac belga (?) szállt fel, inkább fiatalok, néhány felnőttel.

Egyébként is zajosak voltak (csak fiúk), de minden egyes megállót hangos kórusban jajongással üdvözöltek. Legalább vicces volt az út. Azt nem tudom, minek (vagy mitől) örültek ennyire.

Rámjött az ötperc

Nem vagyok IT fenomén. Evvan. Naiv felhasználó vagyok, aki azért nem hülye. Egy csomó mindenről gőzöm nincs, ami technika, de rühellem, ha hülyére vesznek és szarnak a fejemre. Mint az egyik IT-s kolléga. 

Ő az a fajta, aki bágyadt zen hangon füledbe zümmögi a helpdesk túlvégén, hogy az, amit te elgondoltál, az valami mézgaaladári csúcsjövő talánterméke lesz és a mostani számítógépek ennek még nyomába sem érnek. Mindezt úgy képes állítani, hogy mondom neki, hogy édesegyetlenem, az én otthoni gépem megugorja nekem a tripla leszúrt rittbergert is. Rá ez nem hat, szenvtelen hangjával képes ugyanazt az ökörséget állítani, egy fokozattal még lassabban beszél (hogy jobban megértse az a pindurika nem informatikus agyad), mint a kazettában a megnyúlt szalag. Türelme kifogyhatatlan és felszíni nyugalma ellenére érezni rajta a belső tűz lángnyelveinek nyaldosását, hisz voltaképp ő igazi IT-guru, aki imádja a szakmáját (pech, hogy a telefonjaimmal belezavarok a jó kis rutinjába, ami gondolom két játék között egy hátvakarás). A meditációs szövegek felolvasói tanulhatnának higgadtságából.

Ma olyan történt, hogy kollegina küldött nekem egy emailt, ami egy laza 6 perces kitérő után érkezett el hozzám. Bár a két gépünk egymáshoz igen közel van, de ha jól sejtem, ezek még nincsenek felvértezve modern korunk boszorkányosságával, a blutusszal, így nem is feltételezem, hogy a távolság vagy annak négyzete bármilyen logikai kapcsolatban lenne az email által megtett úttal, vagy annak idejével. Szimplán csak ránézek a naptárra és aszondom, hogy hopp, hogy telik az idő, már 2014 van! Ejha! Felhívom a kollégát, hogy megkérdezzem, vajon a nyüves és sokat szidott szerverünk okolható-e ezért a cselekedetért. Zen kolléga belebúg, meghallgat, majd ahelyett, hogy azt mondaná, hogy hát igen, sajnos tényleg elcseszett a szerverünk, marhára nincs kedvünk vele foglalkozni, meg úgy egyáltalán melózni, mert bár jól fizetnek minket, de ennyi pénzért így is jól megvagyunk...nos, őszinteségi roham helyett felteszi a leghiggadtabb idegorvosok által is megirigyelt kérdést:

- Sokallod az 5 percet? (Neki 5-6 percet mondtam és mivel közhasznúak vagyunk, gondolom nettósította automatikusan.) 

Erre olyan szinte kezdett el a búrám főni, hogy kértem, most azonnal tegyük le, és miközben a hangját hallottam a távolban elveszni, a kagylót egyre csak közelítettem a készülékhez.

Nem, nem sokallom az öt percet bogaram, de ez a buddhistákat is megszégyenítő hidegvér az egekig tornázza a vérnyomásomat.  Ennyi idő alatt megírom kézzel, borítékolom, feladom a főpostán és sürgősségivel meg is kapom. Remélem, lesz olyan 5 perc, amit elég hosszúnak érzel ahhoz, hogy belásd, egy perc is bazi sok.

Isten mensch

Itt a tavasz, meg Valentin Bálint. A tél meg itt se volt. Futok. Fúj a szél, de még az is meleg. Mivel egyértelműen nem tudtam meg, hogy végül ma volt-e a tízmilliószoros nap, így igyekeztem a gondolataimra ügyelni. Futás közben nem is nagyon kellett, ma megint erősnek érezhettem magam. El is kalandoztam.

Séta hazafelé. Szemközt két nő zökkent ki a gondolataimból, először kicsit meg is tévesztettek, de amint rájuk néztem és megálltam, már tudtam, mi lesz a beszélgetés tárgya.

Mindkettőnek fülig ért a szája. Természetellenesen. Ember nem kérdezi meg így, hogy merre van az Uzsoki kórház. Akkor viszont ha nem ez, és nem is a nemzeti dohányboltot keresik (amiből kapásból 4 db van 200 méteres körzetben), egyetlen céljuk lehet. Téríteni. Bezony ám!

A fiatalabbik állt hozzám közel. Fogkrémreklám szélességű mosolyával fordul felém:

- Jézus K...

Reakcióm szélsebes, hisz nem lenne jó, ha a rámizzadt és büdös ruhák miatt pont a lelki épülésem döntené romba majd ágyba a testemet. Ezt olyannyira életszerűen képzeltem el, ráadásul végigfutott agyamon a fogadalmam is, miszerint az idei adag betegséget már az elmúlt hetekben letudtam, így hát szabadjára eresztettem agysejtjeimet, csak keverjenek össze néhány szót, ami megteszi válaszként, majd hadd büfizzem fel.

Érzelmeim pontosabb kifejezése végett, s hogy a jelentés kellő cizelláltsággal legyen árnyalva, némi modern tánc elemekkel egészítettem ki a performanszomat. Szinkronban megemeltem két karom, pont úgy, mint amikor felszólítják az embert, hogy fel a kezekkel!,  csak az adott szituációhoz mérten egy erőteljesen gyorsított tempóval, szinte felcsaptam a két kezem és kiejtettem a számon a következő szavakat:

- Isten ments! - s hihetetlen tempóban magára hagytam a mosolybajnokság közönségkedvenceit.

Pár lépés után fel kellett röhögnöm a saját reakciómon, annyira kattant volt. Tényleg nem tervezek senkit a nézetei miatt bántani, de ha intézményesen szeretnék valamibe csimpaszkodni, majd elmegyek a megfelelő helyre, ha kell, fizetek is érte. Eddig kibírtam nélküle is, reményeim szerint ez a továbbiakban is így lesz. Ha nem, az se gond, de majd akkor magamnak keresem a bajt. A hitemért is meg akarok küzdeni, ne kínálják nekem tálcán (27% ÁFA-val). A hazafelé vezető út maradékán már nekem is fülig ért a szám. A szemem meg könnyezett a nevetéstől.

Frissen mázolva

A nemrégiben átadott, felavatott, megszépült(?) Ferenciek terén az új zebra máris úgy néz ki, mintha legalább a nyolcvanas évek óta kopna, és csak kopna...

Biztos akad reális magyarázat - pl. hogy az építkezésben részt vett tehergépjárművek (ajj, de szép szó) felvonulási útvonala volt -, de akárhogy is, régi kedvenc kifejezésemmel élve, nem túl jó az optikája.