Munkás hétköznapok

Még mindig zajlik az az ominózus építkezés, ott, ahol nyújtani szoktam. Eleinte inkább elhagytam a nyújtózást, nem voltam kíváncsi a munkások beszólogatásaira, aztán úgy döntöttem, terápiás célzattal csakazértis ott fogok gebeszkedni. Nem azért, mert szivatom magam, csak ugye itthon alapból ízetlen beszólások szoktak előfordulni, és erre a szerencsétlen nők zöme nemhogy nem tud frappánsan felelni, de legtöbbször ott helyben lebénul. És én már unom, hogy miután lefagyok meglepetésemben, újabb bunkózás szokott jönni. Fényvisszaverős, fenékre feszülő cicanaciban, felül is szűk széldzsekiben, baseball sapi sildje mögött elbújva sem tud az ember terepszínűvé válni az éles munkásszemek közt. Gyakran hallani a "lelkesedést", mikor elhaladok arrafelé, de szerencsére nem bunkóztak eddig még. Nyáron egyszer rámköszöntek, normálisan, én visszaköszöntem, utána nem volt semmi sutyorgás, duma. Ma meg "beszélgettünk" is. A párbeszéd, ami következik, valójában csapatmunka volt, a munkások külön-külön mondták fel a szövegüket. Már épp végeztem, pechemre ők is pont ekkor jöttek ki. Kicsit sötét volt, de nem eléggé. (Megjegyzem, jól mehet a melósoknak, majd mindegyik kocsival jár. Jó, jó, szerszámot máshogy nem lehet szállítani, de ők itt nem szerszámhordozó kisiparosok voltak, hanem valamilyen cég kulisai.) Nyújtok. Izzadtan, csatakosan épp csak néhány perc, igazából ez nem elég, de nincs kedvem tovább bohóckodni vele.
M1: Éljen a sport! Éljen a sport!
M2: Jó munkát! (Bevallom, gőzöm nincs, mit is mondott itt második megszólalónk.)
Én: Kösz.
M1: Ja, hogy ez egy angyallány!
M3: Naja, megyek haza én is sportolni, bekapcsolom a tévét, a K1-et, aztán sportolok.
Én: (még lehajtott fejjel elkezdtem vihogni, mert ugye ők - és a társadalom jelentős része csak félnótásként tekintenek azokra az irodakukacokra, akik sportolnak, hogy elfáradjanak...a futás az meg kifejezetten a butaságok netovábbja sokak számára)
M4: (Nekibátorodva kuncogásomon) Elnézést, meg szeretném kérdezni, nincs ehhez hideg ilyenkor?
Én: (Még az előző beszólás miatti gondolataimon rugózva felnézek a csókára, aki mosolyog rám és erre én is telibe nevetek rá.) Nincs, melegem van.
Igaz, hogy időnként rámreflektoroznak, gondolom tetszik nekik, hogy csillog-villognak a csíkjaim, esetleg tesztelik, milyen bugyi van a cicanaci alatt, de alapvetően nem bunkók. Amúgyis, eddig a legdurvább beszólást attól a kedves cigánycsaládtól kaptam, akik egyszer ugyanitt posztoltak, s már a nagyjából 8 éves kiskölök is több szót tud, ami nem szalonképes, mint én bármikor is képes leszek hosszú, áldozatos munkával összegyűjteni.

Tombol a szeretet

Most, hogy a legképmutatóbb szövegekkel felékszerezett ünnepünkön túlvagyunk - nem, ez nem cinizmus, de nem hiszem, hogy az elcédé tévétől bárkinek jobb karácsonya lett bármikor is - jó hallgatni, ahogy az emberek beözönlenek a svéd bútordába, és mikor már nem kötelező ájtatoskodni, jól összebalhéznak ott, mindenki füle hallatára.
A másik fele a társaságnak csak nem mosott fogat, vagy beállt az emésztése, ezért én hamar körbenéztem a "Vásár" címmel idecsalogatott tömegek közt, mert ami kéne, az még mindig többe kerül, mint amit hajlandó vagyok érte adni, fölösleges kacatot meg manapság már nem veszek, csak azért, mert most olcsó.

Kakaófüggő

Ha most számot kellene vetnem, milyen édességet hiányolnék leginkább, ha nem lenne, hát nem kellene sokáig gondolkodnom: szinte mindent, amiben kakaó van. Csoki, süti...mindegy, csak legyen benne rendes, hétköznapi kakaó. Az instant cukrozott helyettesítőtermékként elvonási tünetek kezelésére alkalmas ugyan, de nem az igazi. (Itt szeretnék tiltakozni, hogy nem módosítottam a blog alapkoncepcióját - miszerint a fejemből írom ki a marhaságaimat témától függetlenül - és nem csinálok mostantól divatos gasztroblogot. Úgyse olvassa szinte senki, akkor meg nem mindegy?) Amiért ez most idekívánkozott, az egy kakaós süti receptje. Épp most készült el, már befaltam 3 szeletet, és emésztem. Íme a recept:

Joghurtos-kakaós szelet
Ízletes önmagában is, vagy lekvárral, dzsemmel.
Hozzávalók:
250 g liszt
1 kiskanál szódabikarbóna
fél kiskanál só
60 g keserű, jó minőségű kakaópor
100 g puha margarin
25 dkg cukor
2 tojás
50 ml meleg víz
1 doboz natúr joghurt
Elkészítés:
Egy tálban keverd össze a lisztet, a sót, a szódabikarbónát és a keserű kakaóport. A puha margarint robotgéppel keverd krémesre a cukorral és a tojásokkal. Keverd bele a joghurtot. Dolgozd össze a kétféle anyagot, és lazítsd a tésztát egy kevés vízzel. Egy püspökkenyérformát gondosan vajazz ki, töltsd bele a masszát, és 180 fokon süsd 60 percig. Végezz tűpróbát!

Nos, menet közben kicsit aggódtam, mert középen tök nyers volt a tészta, míg a széleken már a kakaótól független barnulás is igen közeli lehetőségnek tűnt. De aztán lejjebb csavartam a gázt, és máris megemberelte magát ősütisége. A receptet, ha jól emlékszem, a Nők Lapja netes oldalán találtam. Nincs robotgépem, általában karra gyúrok, de ezért inkább mellőzöm a habverős témákat, maradnak a keverősök. A szódabikarbóna használata előrevetítette, hogy a süti ki fog mászni a formából, de nem vészes mértékben. Picit gondolkodtam, a formát lisztezzem-e, de végül csak kikentem margarinnal, azt viszont alaposan. És marha jó. Pedig semmiféle puccos kakaót nem használtam (Szerencsi), szimplán jó a recept. Picit talán tovább sült, mint 1 óra, igen alacsony lángon. Fogalmam nincs az hány fok volt. Ja, és kb félóráig nem ijesztegettem a tésztát, bár most nem tudom, a szódás cuccokat befolyásolja-e az ajtónyitogatás. Nyamm.

Fázik-zik-zik II.

Fűtetlen villamoson mínusz-sok fokban a jéghideg műanyag ülésre ülni a népi babona és az álmoskönyvek szerint nem jelent jót.

Fázik-zik-zik I.

Leesett ez a baromi nagy hó, a szél fújja mindenfelé, a hőmérőben a higany meg igencsak az alsó fokoknál pihenget. A metrókocsi nyitott ajtókkal várja az indulást az Örsön. Beszállok. Mindenütt ülnek. Két tinikislány nem messze. Az egyikük nagyon laza, mert kis széldzseki-szerű béleletlen vacak van rajta. Meg persze félcipő, harisnyával, titokzoknival és leggings-szel. Ősi téli viselet. Főleg Szibériában venné hasznát. De a trend áldozata azért itt is láthatóan ráfázik. Ültében egész teste remeg. Csak azt nem értem, az anyja mit csinált, amikor a kiscsaj így lépett ki az ajtón? (A kérdésre nem ér válaszolni, nyilván nem volt sehol anyu.) Együtt szálltunk le a Keletinél, indultunk mind p-lazázni. Még a mozgólépcsőn is rezgett a lába. Kis csenevész, de ha ilyen bénán öltözködik fel, a nőgyógyászat és az urológia közötti ingázás lesz a további sorsa.

Apukák egymás között

Végre leesett a hó. Van is latyak ebben a nyomorult városban, de mi csináljuk, úgyhogy kuss. Várom az ötös buszt. Mennék a Blahára. Jön. A középső ajtón szállok fel, ahol épp félrekúszik előlem egy fazon. Azt hittem, hogy nagy a tömeg a buszbelsőben, de a tumultust emberünk képezte meg egy babakocsi. Ugyanis a középső ajtónál levő üléseken ült egy párocska, velük beszélgetett, a párhoz pedig járulékos elemként tartozott a babakocsi egy gyerekkel. Velük nem is volt semmi gond, arra nem volt mód, hogy kevésbé hagyják az útban a járgányt. Emberünk - legyen Feri, mert olyan feris volt - egészen a Keletiig fennhangon sztorizgatott. Lehet, hogy csak a buszon "ismerte meg" őket, de már élénk csevejbe bonyolódott a másik apukával. Merthogy Feri is az, lassan kétszeresen is. Igaz, még csak nyolc hónap múlva, mert igazából nem tervezték az asszonnyal, és nincs is túl sok pénzük, de történjen, aminek kell...
Aztán hallottunk sok-sok sztorit arról, hogy milyen bunkók a közlekedő pestiek (ez éppenséggel igaz), mert valahány nagypocakos, babakocsis történet volt, ők mindnek részesei voltak, s Feri nem kímélt kritikájában sem öreget, sem fiatalt. Hallottuk, hogy nem hagynak utat a szegény babakocsisnak, odaállnak az útjába. Mindezt a Feri segge által elfoglalt fél ajtóból hallottuk, torkaszakadtából Feri szájából, merthogy az istenadta azt a helyet találta legmegfelelőbbnek egy kis beszélgetésre. Einstand.

2012

Az elmúlt napokban valahogy leapadt az írhatnékom, a történések nem szolgáltattak elegendő okot arra, hogy nekiessek a billentyűknek. Unalmas társasházi közgyűlés, BKV-s dühöngés, járdánparkolóautóanyázás voltak a témáim, de ez utóbbiakkal inkább az illetékeseket igyekezném célbavenni, a közgyűlés meg mindenütt egyforma: adott egy halom szomszéd, aki nem érti, miről beszél, egy másik kupac meg nem hajlandó, csak a saját boldogulására tekintettel lenni.
Ma viszont érdemi információ birtokába jutottam jövőnket illetően, hát nem tehetem meg, hogy nem teszem közhírré e fórumon. 2012-ben itt lesz a világvége. Jó, jó, ezt bárki tudhatja, részben a hasoncímű film, részben meg megbízható ezoteri tanok híreszteléséből. Nos, az én forrásom a 3-mas villamoson utazott. Nem, nem volt prófétai szakálla, meg bűvös gömbje sem.
Rövid előzmény. Épp kesztyűbiznisz után voltam - a kékboltban vettem a futáshoz túrakesztyűt. Azért azt, mert tök egyformán nézett ki a vékony futókesztyűvel, csak az kétszer annyiba került, és egy darab fényvisszaverős embléma nekem nem ér 1000 pénzt. Még vettem egy MIB dévédét is, régi kedvencem, hamarosan meg is nézem, meg füstölőutánpótlást erre a gubózós időszakra, mert hát bejött a tél, reggel szállingózott is a hó.
Szóval át voltam fagyva, nem is a hidegtől, hanem a hideg hangulatától, amit szabadtéren csak egy jókora adag rumos tea, vagy forró puncs, esetleg egy jó kis korizás vagy egyéb testmozgás segítségével lehet csak kibírni. Esetleg mindezek forró lábfürdővel/szaunával kombinált változatával. Ültem a villamoson és olvastam. Az egyik megállónál hirtelen lepattant a velem szemközti ülésre egy "bácsi". És közben korholt valakit, miközben láthatóan örült az ügyesen megszerzett ülőhelynek. Mivel hátrafelé beszélt, kiderült, kiket kritizált. Egy öreg nénihez intézte ezután a szavait és láthatóan a néni mellett üldögélő két fickónak szólt a korholás, mivelhogy nem adták át a helyüket. Miután elpoénkodtak egymás közt a korukról, s miszerint állítólag a néni volt idősebb, emberünk továbbra is vigyorogva birtokolta a helyét, annyira azért ő sem volt gáláns, hogy ha a ficsúrok nem is adják át a helyüket, legalább ő felkínálná a hölgynek (ez se sok romantikus filmet látott...), majd végül a néninek akadt helye, két bácsi leszállt. Átült hozzá emberünk is. Olvasás közben pár mondatot elkaptam. Így tudtam meg a néni kinyilatkoztatásában, hogy 2012-ben valóban világvége lesz, mert tönkretettük a Földet. (A tönkretétel résszel egyetértek, a világvége max. atomtámadás formájában képzelhető el számomra, bár időnként a zebrára lépve is úgy érzem, mindjárt itt a vég...)
Azt is mondta a néni, hogy Budapesten 3114 ember az, aki kiválasztott, és megmenekül. (A szám pontosságáért nem vállalok felelősséget, az első és utolsó számokban biztos vagyok.) Emberünk időnként kételkedésének adott hangott, de a kiválasztott témánál mindketten leszálltak, így be kell érjem azzal, hogy talán még lesz két jó évem.

Fasííírtttö

Nagyi viszi bölcsiből haza a gyerkőcöt. Útközben kérdezgeti, mit is kaptak ebédre. Hallom, ahogy visszakérdez: Fasírozottat kenyérrel?, mire kisunoka azonnal javítja, s korholó hangján érezni, hogy elképedt azon, hogy nagyika még ezt se tudja pontosan: Fasííííírtttö! Még talán egy h-t is ejt a végére, csak a biztonság kedvéért. Még hogy fasírozott. Olyan furcsákat beszél ez a nagyi.