A Bazilika melletti postánál vettem észre őket. Vagyis előbb a srácot, hogy valamit/valakit élénken figyel és lohol munkába. Majd a lányt, aki trendi volt. De amolyan normálisan, amelyiket nem lehet kiröhögni, teljesen rendben volt formailag is, az a kategória, amelyik a „bárcsak” érzést váltja ki mindkét nem bizonyos tagjaiból. A nők valami hasonló alkatot-pofit-satöbbit várnának a tükörbe bámulva, a pasik pedig maguk mellett a kirakati tükörképtársukként. Ez persze azt is jelenti, hogy volt valami átlagos a jelenségben, de nekem semmi bajon az átlaggal. Jó, megnyugtató. És nem feltétlenül szürke. A srác valami hasonló hímnemben, nyilván mindkettő nyerne ellenvéleményeket ismeretségi körömben, de ez most nem érdekel.
Ők sietnek. Feltehetően munkába, és feltehetően - mert már ütötte a kilencet a Bazilika órája - késésben. Ez a lányt jobban megviseli. De azért sikerül megvalósítani a mission impossible fejemben élő feladatát: sietve, magas sarkakon kecses csípőringásokkal szinte rohanni.
De aztán jön a macskakő a téren. Ez picit sutává alakítja mozgását, de még mindig nőies. A srác egyre gyakrabban pillant felé, kissé lemaradva, de egyre jobban közelít mellé, nem túlzottan szorosan, de felzárkózik és átnéz. A lány vissza. Továbbrohannak, majd a fiú megszólítja. Vicces ez így rohanva. Beszélnek pár szót, a lány mintha szabadulni akarna, de talán csak a késés aggasztja, ki tudja? Sajnos arról lemaradtam, volt-e telefonszám-megadás vagy ilyesmi, csak a végkifejletet láttam, ahogy a lány tovább, a Duna irányába, a fiú el a Nádor utcán, még egy pillanatra a lány után néz, aki továbbsuhan, nem néz vissza, a srác felcsapja fejére a napszemüveget és eltűnik előlem.
Már este van. Futok. Ja, a Ligetben, ujjé, mert ott nagyszerű, a szabálytalanul parkoló és kidurrantott kerekű kocsikat kerülgetve a kikopott füvön. Szemüveg nélkül, ezért és a sötétedés miatt is erősen kell arra figyeljek, hová lépek, mielőtt egy letört száraz ágba gabalyodnék. A vége felé járok, még egy kis kör és irány haza. Látom a csávót. Talpig motorosnak van öltözve. Vadiúj, szép bőrbe kötve. Piros, fekete, fehér. (Én a szimpla feketét jobban bírom, de mivel nem kérdezte tőlem, hát továbbfutok.) Látni ugyan rosszul látok, de ezen az illatfelhőn rendesen át kellett verekednem magam. Motoros manushoz izzadás, borosta és más ilyen sztereotípiák járnak, nem? Futás közben hatványozottan rosszul esik, ha egy pasi erősen illatosít, de ez mindenképp túlmegy a diszkréten. Na persze, a következő ottjártamkor (értsd: a köröm befejező, utolsó kis nyúlfarknyi részén) már ott volt A Nő is. Ő valami fekete laza koktélruhában volt (na jó, lehet, hogy nem koktél, de fekete, azt azért vakon is láttam) és beszélgettek. A Liget szélén. A nő illatát nem éreztem. Ez gáz.
Este cseresznyéztem. Már amit a kukacok meghagytak. Kukacos vagyok ilyenkor. Általában szétműtöm szemenként a „bolti” (ez igazából piacról van, de nem én szedtem le, ergo bolti) cseresznyét és mielőtt egy falatot is megennék belőle, megvizsgálom a kukactartalmát. Nem azért mert vega vagyok, hanem mert undorítanak a kukacok, mint már írtam korábban. Talán valamiféle halálfélelem kivetülése ez, vagy annak emléke, mikor a házunk mellett volt az öreg diófa gyerekkoromban. A dió jó volt, s a fán lógott a magasba szálló hinta; csak a fekete, szőrös hernyókat gyűlöltem. A ház falán kúsztak, meg az eresz melletti kiálló padlásaljzaton (ezt nem tudom definiálni, mindegy, lényegtelen) a járda felett, azaz pont a fejünk fölött lógtak tömegével, én meg rettegtem, hogy rámzuhannak. Biztos volt is zuhanás, de erre nem emlékszem.
Szóval, szétműtöm egy harapással a cseresznyét, jó esetben az nem fröcsköl szembe. Nem tudom, ki mennyire profi a kérdésben, de még a legfeketébbre érett cseresznyében is előfordulnak néha világosabb színű rostok. Kevésbé érettekben meg szinte csak az fordul elő. Viszont ez kísértetiesen összekeverhető a kukacokkal. Szóval velem nem nagy élmény cseresznyét enni. Inkább megvárom a görögdinnyeszezont…
Ők sietnek. Feltehetően munkába, és feltehetően - mert már ütötte a kilencet a Bazilika órája - késésben. Ez a lányt jobban megviseli. De azért sikerül megvalósítani a mission impossible fejemben élő feladatát: sietve, magas sarkakon kecses csípőringásokkal szinte rohanni.
De aztán jön a macskakő a téren. Ez picit sutává alakítja mozgását, de még mindig nőies. A srác egyre gyakrabban pillant felé, kissé lemaradva, de egyre jobban közelít mellé, nem túlzottan szorosan, de felzárkózik és átnéz. A lány vissza. Továbbrohannak, majd a fiú megszólítja. Vicces ez így rohanva. Beszélnek pár szót, a lány mintha szabadulni akarna, de talán csak a késés aggasztja, ki tudja? Sajnos arról lemaradtam, volt-e telefonszám-megadás vagy ilyesmi, csak a végkifejletet láttam, ahogy a lány tovább, a Duna irányába, a fiú el a Nádor utcán, még egy pillanatra a lány után néz, aki továbbsuhan, nem néz vissza, a srác felcsapja fejére a napszemüveget és eltűnik előlem.
Már este van. Futok. Ja, a Ligetben, ujjé, mert ott nagyszerű, a szabálytalanul parkoló és kidurrantott kerekű kocsikat kerülgetve a kikopott füvön. Szemüveg nélkül, ezért és a sötétedés miatt is erősen kell arra figyeljek, hová lépek, mielőtt egy letört száraz ágba gabalyodnék. A vége felé járok, még egy kis kör és irány haza. Látom a csávót. Talpig motorosnak van öltözve. Vadiúj, szép bőrbe kötve. Piros, fekete, fehér. (Én a szimpla feketét jobban bírom, de mivel nem kérdezte tőlem, hát továbbfutok.) Látni ugyan rosszul látok, de ezen az illatfelhőn rendesen át kellett verekednem magam. Motoros manushoz izzadás, borosta és más ilyen sztereotípiák járnak, nem? Futás közben hatványozottan rosszul esik, ha egy pasi erősen illatosít, de ez mindenképp túlmegy a diszkréten. Na persze, a következő ottjártamkor (értsd: a köröm befejező, utolsó kis nyúlfarknyi részén) már ott volt A Nő is. Ő valami fekete laza koktélruhában volt (na jó, lehet, hogy nem koktél, de fekete, azt azért vakon is láttam) és beszélgettek. A Liget szélén. A nő illatát nem éreztem. Ez gáz.
Este cseresznyéztem. Már amit a kukacok meghagytak. Kukacos vagyok ilyenkor. Általában szétműtöm szemenként a „bolti” (ez igazából piacról van, de nem én szedtem le, ergo bolti) cseresznyét és mielőtt egy falatot is megennék belőle, megvizsgálom a kukactartalmát. Nem azért mert vega vagyok, hanem mert undorítanak a kukacok, mint már írtam korábban. Talán valamiféle halálfélelem kivetülése ez, vagy annak emléke, mikor a házunk mellett volt az öreg diófa gyerekkoromban. A dió jó volt, s a fán lógott a magasba szálló hinta; csak a fekete, szőrös hernyókat gyűlöltem. A ház falán kúsztak, meg az eresz melletti kiálló padlásaljzaton (ezt nem tudom definiálni, mindegy, lényegtelen) a járda felett, azaz pont a fejünk fölött lógtak tömegével, én meg rettegtem, hogy rámzuhannak. Biztos volt is zuhanás, de erre nem emlékszem.
Szóval, szétműtöm egy harapással a cseresznyét, jó esetben az nem fröcsköl szembe. Nem tudom, ki mennyire profi a kérdésben, de még a legfeketébbre érett cseresznyében is előfordulnak néha világosabb színű rostok. Kevésbé érettekben meg szinte csak az fordul elő. Viszont ez kísértetiesen összekeverhető a kukacokkal. Szóval velem nem nagy élmény cseresznyét enni. Inkább megvárom a görögdinnyeszezont…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése