Mikro és makro

Tisztázzunk valamit: vidéki csaj vagyok, s bár már 16 éve Budapest mocskában tenyészek, és még nem sikerült elverekednem magam az első nekem szánt kertes házig, ahol végre a fejem felett és a falam pohárral lefülelhető túloldalán nem egy másik família tengődik, azért még mindig őrzöm vidéki mivoltomat. Azaz irtózom a pókok és a katicabogarak kivételével szinte minden soklábú vagy lábatlan élőlénytől,s bizarr módon megfordult már a fejemben valami lakásban tartható, szőrös egyed háziasítása (leginkább kutyaféle, az anyukák kedvence agglegényeken még nem gondolkodtam háztáji változatban). De elvetettem az ebtartást is, mivel annak szabályozottabb a napirendje, mint a sajátom. Meg ezer más ok miatt, leginkább, mert a kutya nem a lakásba való bohóc. Punktum.
Épp ezért növényeket tartok, amik jóval könnyedebb társaságot jelentenek. Ugyan kimért és közönyös viselkedésük nem enyhíti az enyhe depressziós tüneteket, de legalább nyugtató zöld színűek. Kivéve, mikor rothadnak vagy kiszáradásra adják fejüket.
Megrögzötten szeretek kotyvasztani, fűszerekkel például. Ezért rendszeresen veszek zöld fűszernövényeket, cserépben. Mentát és bazsalikomot. Kizárólag. A menta szörpnek meg ízesítőnek király, a bazsalikom meg a vajkrémhez (vaj, só, fokhagyma, bazsalikom apróra szelve, esetleg őrölt borssal kiegészítve) kell. Ene. Vagyis kellene, de már jó ideje nem bírok nevelgetni se mentát, se bazsit. (Cuki, nem?) Egy darabig még lelkesen növögetnek, kandikálnak, én beszélek hozzájuk, hogy tessék csak szorgalmasan gyarapodni, meg ilyenek, mire ők egyszercsak a kamaszkor hajnalán, mikor már elszánom magam, hogy ideje felnőttcserépbe tenni őket, fincsi földecskével, akkor elcsúfítják magukat. (Kb. mint a mostani tinik, akik ezt az idétlen EMOs vagy milyen baseball sapkaviseletet hordják: a fazonírozott haj elegánsan szembe-orrba-szájba lóg, a sapka meg a feje búbján csücsül, mint Pompom anno Picur kobakján. Brrrr, a hideg ráz, ettől még a mi álbölcsészlógósszoknya divatunk is kevésbé volt idegesítő a század ködbe vesző vége felé.) Szóval már épp elszánnám magam a műtétre, mikor is látom, hogy mozog a növényem. Na nem azért, mert lelkes Attenborough követőként éjt nappallá téve mellette hasalok és pillanatfotókat gyártok róluk, s minden naprahajlásukról értesülök. Vagy a levelén tanyázik valami izgő-mozgó-hálózó-tetűszerű-vagy-más, vagy pedig a földje kezd el sétálni kukac formájában. És ez belőlem egyetlen igaz reakciót vált ki: a pánikot. A határtalan irtózatot, hogy az élővilág uralma alá hajtja a lakásomat.

Na, nem!

Sejthető, ma kidobtam mind a kétféle mentámat is, mert a fenti tüneteket véltem felfedezni levél illetve gyökértájon és úgy döntöttem, őket sajna nem én mentem meg az enyészettől. S lőn. A bazsalikommal még várok kicsit, de attól tartok, hasonló sorsa jut őkelme is, pedig csorog a nyálam, ha a gombára halmozott, enyhét átsütött fűszervajas szmötyire gondolok, amit mondjuk egy adag párolt rizs társaságában falok fel…
Nem igazán jöttem még rá, mit kellene tenni a hiperszuper marketekben megvett zöldségekkel, mert a teóriám az, hogy valószínűleg eleve fertőzötten veszem meg őket. Permetezni ugyi mégse fogom, mert akkor nem lesz mit ennem (akkor már pohárból felhajtani gyorsabb a permetlét, mint megvárni, míg hat a növényen keresztül), talán ha rögtön új földbe ültetném a drágákat, az segítene.
Várom a zöldségkertészek és hobbiszakácsnők hozzászólását a témához, csakúgy mint a Honnan vásároljunk spárgát (ez is zöldségféle), ha nem értünk hozzá? kérdéskör megválaszolásában magukat kompetensnek érzők jelentkezését. (Ez utóbbival a gondom, hogy a krémleves jó lenne, de hiába a hámozás, turmixolás, bűbáj és varázslás, szálkás darabokkal rohadtul nem élvezetes a spárgakrémleves fogyasztása, ezért a mai 3. szerencsés kidobott: A Spárgaleves! Tapsoljuk meg!)

De hogy a címre rávilágítsak, nem közgazdaságtani elemzésre készülök a nagy világválság zöldellő mezején, hanem céloztam vala az engem körülvevő mikro- és makroorganizmusokra. Ez utóbbiakról most ejtenék pár szót. Mer’ én mindenkit utálok.

A szomszédok. Akik a társasházban vannak, élnek, lopakodnak, vitáznak és hülyeségeket beszélnek. Visszatérő témakör, igen hálás, mert mindig okoz vidám vagy szomorú perceket, témát nyújt azon kínos helyzetekre, mikor az ember már nem bír továbbra is az időjárásról gagyarászni semmitmondóan. Kedvenc szomszédom – nevezzük csak Manci néninek – kicsit már nehezen értelmezi a logika meg a valóság szavakat, az emlékezet hiánya és a megrögzött üldözési mániája azonban mindezért kárpótolja. Örök ellenségkereső. De most nem róla van szó, hanem a védencéről. Ők még nem vesztek össze, talán mert szellemi, vagy asztrál vagy valamilyen síkon harmóniában vannak egymással. Elsőre szimpatikus, másodikra kevésbé szimpatikus de határozottan buta nő. Női foglalkozása van, ez önmagában nem definíció, de agya csak annyi, amennyi a szépségiparban szükségeltetik. Pár napja beázott, illetve én azt hittem, már csak múlt idő, de mint kiderült, megoldás még nincs, az idő csak múlik, ergo ázás az van. Annyi még hozzáteendő a pontos mondat és cselekményellenőrzés végett, hogy pikkel rám. Nem ok nélkül, hanem mert felvetettem egy dolgot a közgyűlésen, ami neki pont nem jó, de a ház többi lakójának igen. Ezért most én vagyok a csúf, gonosz, szívtelen dög. (Mivelhogy döntés még nem volt ezügyben. Na, mindegy, visszakanyar a témához.) Először ez nekem tök rosszul esett, mert még pszichés terrort is alkalmazott („Ismerem ám én az ilyen embereket, mint te, de inkább nem mondom meg, mit gondolok rólad. Megvan ám a véleményem!”), most már nem érdekel. Összefutottunk a lépcsőházban. Még annyi plusz információ szükséges a sztorihoz, hogy ő az elsőn, én a harmadikon lakom, egymás fölött/alatt stb., s mindkét lakás 1 éven belül lett felújítva kábé, csakúgy mint a köztünk levő lakás. Kérdezte, hogy amikor nálam felújítottak, akkor a vizes cuccokhoz nyúltak-e. Mondom persze, mert teljes csőcsere volt, de a strangot nem macerálták. (Régi házban lakunk, a strang feltehetően a házzal együtt öregedett. Patinás darab.) Merthogy ő ázik és lehet, hogy tőlem. Mire én merészeltem megkérdezni, hogy a köztünk lakónál volt-e érdeklődni, ott van-e Balaton vagy inkább a sivatagi éghajlat uralkodik? Ja nem, mert ott csak egy albérlő lakik. (Ez egy brilliáns elmére valló következtetés, ha egyszer krimit fogok írni, semmi esetre sem hagyom ki a gyilkos gondolatmenetéből. Miért nem lehet Joe a gyilkos? – kérdezi a nyomozótól Priscilla. Á, ő csak egy albérlő- somolyog mindentudó arckifejezéssel a hekus. Jó, nem?) Javasoltam, hogy esetleg azért kukkantson be, hátha kiderül valami. Ezután még bájcsevegtünk, mire kibökte, hogy tulajdonképp a plafonja nem is ázik, hanem csak alul. (Nem mertem visszakérdezni, vajon én gondolkodom-e logikátlanul, hogyha felülről/tőlem/miattam árad a Nílus, zuborog a Niagara, akkor miért alul tenyésznek édesvízi moszatok a fürdőjében, de azért megnyugtattam, hogy természetesen, ha miattam van a baj, szóljon és megoldjuk a problémát.