Addig is, míg találkozom az ihlettel, imhol egy régebbi irvány...
Kedves Látogatóink!
Rendkívüli örömmel tölt el bennünket, hogy mai napság még mindig oly sokan adóznak a kulturális élvezeteknek és nem átallanak metróra, villamosra és más egyébre szállni a kánikulai Budapesten.
Jelen kiállításunk anyagát részben a hétvégi alkoholmámor okozta kilengésekből, a művészek ill. performerek homlokára csókot küldő múzsának köszönhetjük, akinek termékenységét bizton dicsérhetjük. Kiállításunk sokoldalúságához kétség nem fér, hiszen az audio-vizuális tárházat kimerítve bátran fordultak az alkotók a tapasztalás élményéhez, s ez nem csekély érdem rohanó világunkban, mikor is oly kevés időt szánunk érzékeink kényeztetésére.
Remélem megfogadták kiállítási étvágygerjesztőnket, s a Petőfi rádió reggeli kívánságműsorára rebbentették az elsőket ezen a valóban felhevült napon. Mi sem felülmúlhatatlanabb s emlékezetesebb élmény, mint kedvenc Péterünk hangjára s zagyvaságaira megmozdítani elgémberedett tagjainkat. Egy ilyen hőmérsékleti `leg`-re készülő napon semmi sem üdítőbb, mint arra ébredni, hogy a Főtáv épp a héten karbantart (saját rendszerén túl igyekszik egészségünkön őrködni, legyen hideg vizünk bővivel ebben a hőségben, s nehogy már elpuhuljunk, irány az egészséges hidegzuhany – vessenek meg bár, de bevallom, ma reggel nem vitt rá a lélek, másrészt az időközben rámfagyott jégcsapok kilógtak volna kifejezetten nyári ruhácskámon).
Egy ilyen pompázatos kezdést követően lássuk az alkotásokat! Első performance-unk címe: Valaki ül rajtam. Ezt az alkotást a méltán elhíresült performer a való életből leste, mely talán Önöket is emlékezteti valamire…ó, igen, látom nem kellett sokat töprengeniük a megoldáson: valóban, a Nyár a metrón csodálatos csendélet ihlette, utóbbi mű kiállítótermünk büszkesége s állandó tárlatunk része. Nos, képzeljék el a művész lelkében viharokat támasztó érzést, midőn helyet foglal a finom műbőr- s majdnem patinaborítású metrókocsiban (melynek piros-fekete színharmóniája zaklató, de a kocsi oldalának üde zöldje oldja a feszültséget, s ezzel megteremti a harmónia/diszharmónia oly utánozhatatlan varázsát), s az egy megálló erejéig szerencsésen birtokolt `2in1` ülőhely sajnos orvtámadás áldozatává válik. Az alkotó lelkében dúló viharok csak a testi kínok mellett törpülhetnek el: semmi nem borzasztóbb, mikor nemkívánatos szomszédunk fél combunkon landolva melegít egy hűs nyári napon.
Sétáljunk át a következő műtárgyhoz. Petőfi híd, budai hídfő. A térséget jellemzően uraló Zöld Pardon hatása jól megfigyelhető ezen a korai darabon (a hajnal egy hűvös pillanata e munkában is érvényre jut). Az első szembeszökő alkotás a Kibelezett neonfény címet viseli. A Zöld Pardon irányát a tárgyak szemléletesen ábrázolják, s az is egyértelmű, hogy a művészek gyermekkori élményeit erőteljesen meghatározza a Judy Garland nevével fémjelzett Oz, a csodák csodája című örökbecsű darab. Nézzék csak a talaj felé kívánkozó neoncsöveket…érzékeny megvalósítása a `mindig a sárga úton` jelszavának, már látjuk is a kis Dorothyt és Toto kutyát, amint szaggatják a neont a plafonból…mesés, ábrándos, csodás!!!!! Ezek jellemezhetik leginkább a művészet lelkünkre kifejtett hatását. Szinte felfrissülünk.
Tárlatunk utolsó mesterműve a felszínre vezető úton kísér(t) minket. Valójában a kezdeti stádiumban kisplasztikaként létezett, mostanra azonban kétdimenziós formát öltött, mely a Zöld Pardonból vezető úton díszeleg, és itt az Önök fantáziájára bízom, minek gondolják, hiszen az alkotás neve is csak egyszerűen Cím nélkül.
Rendkívüli örömmel tölt el bennünket, hogy mai napság még mindig oly sokan adóznak a kulturális élvezeteknek és nem átallanak metróra, villamosra és más egyébre szállni a kánikulai Budapesten.
Jelen kiállításunk anyagát részben a hétvégi alkoholmámor okozta kilengésekből, a művészek ill. performerek homlokára csókot küldő múzsának köszönhetjük, akinek termékenységét bizton dicsérhetjük. Kiállításunk sokoldalúságához kétség nem fér, hiszen az audio-vizuális tárházat kimerítve bátran fordultak az alkotók a tapasztalás élményéhez, s ez nem csekély érdem rohanó világunkban, mikor is oly kevés időt szánunk érzékeink kényeztetésére.
Remélem megfogadták kiállítási étvágygerjesztőnket, s a Petőfi rádió reggeli kívánságműsorára rebbentették az elsőket ezen a valóban felhevült napon. Mi sem felülmúlhatatlanabb s emlékezetesebb élmény, mint kedvenc Péterünk hangjára s zagyvaságaira megmozdítani elgémberedett tagjainkat. Egy ilyen hőmérsékleti `leg`-re készülő napon semmi sem üdítőbb, mint arra ébredni, hogy a Főtáv épp a héten karbantart (saját rendszerén túl igyekszik egészségünkön őrködni, legyen hideg vizünk bővivel ebben a hőségben, s nehogy már elpuhuljunk, irány az egészséges hidegzuhany – vessenek meg bár, de bevallom, ma reggel nem vitt rá a lélek, másrészt az időközben rámfagyott jégcsapok kilógtak volna kifejezetten nyári ruhácskámon).
Egy ilyen pompázatos kezdést követően lássuk az alkotásokat! Első performance-unk címe: Valaki ül rajtam. Ezt az alkotást a méltán elhíresült performer a való életből leste, mely talán Önöket is emlékezteti valamire…ó, igen, látom nem kellett sokat töprengeniük a megoldáson: valóban, a Nyár a metrón csodálatos csendélet ihlette, utóbbi mű kiállítótermünk büszkesége s állandó tárlatunk része. Nos, képzeljék el a művész lelkében viharokat támasztó érzést, midőn helyet foglal a finom műbőr- s majdnem patinaborítású metrókocsiban (melynek piros-fekete színharmóniája zaklató, de a kocsi oldalának üde zöldje oldja a feszültséget, s ezzel megteremti a harmónia/diszharmónia oly utánozhatatlan varázsát), s az egy megálló erejéig szerencsésen birtokolt `2in1` ülőhely sajnos orvtámadás áldozatává válik. Az alkotó lelkében dúló viharok csak a testi kínok mellett törpülhetnek el: semmi nem borzasztóbb, mikor nemkívánatos szomszédunk fél combunkon landolva melegít egy hűs nyári napon.
Sétáljunk át a következő műtárgyhoz. Petőfi híd, budai hídfő. A térséget jellemzően uraló Zöld Pardon hatása jól megfigyelhető ezen a korai darabon (a hajnal egy hűvös pillanata e munkában is érvényre jut). Az első szembeszökő alkotás a Kibelezett neonfény címet viseli. A Zöld Pardon irányát a tárgyak szemléletesen ábrázolják, s az is egyértelmű, hogy a művészek gyermekkori élményeit erőteljesen meghatározza a Judy Garland nevével fémjelzett Oz, a csodák csodája című örökbecsű darab. Nézzék csak a talaj felé kívánkozó neoncsöveket…érzékeny megvalósítása a `mindig a sárga úton` jelszavának, már látjuk is a kis Dorothyt és Toto kutyát, amint szaggatják a neont a plafonból…mesés, ábrándos, csodás!!!!! Ezek jellemezhetik leginkább a művészet lelkünkre kifejtett hatását. Szinte felfrissülünk.
Tárlatunk utolsó mesterműve a felszínre vezető úton kísér(t) minket. Valójában a kezdeti stádiumban kisplasztikaként létezett, mostanra azonban kétdimenziós formát öltött, mely a Zöld Pardonból vezető úton díszeleg, és itt az Önök fantáziájára bízom, minek gondolják, hiszen az alkotás neve is csak egyszerűen Cím nélkül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése