Naccsosasszonyok

Az utóbbi hetekben igen alacsonyan van a tolerancia küszöböm. Sorra írom a BKK panaszleveleket, dühöngök itt, dühöngök ott. Megértőnek megértő vagyok, de lelkiismeret furdalás nélkül fel tudnék pofozni naponta legalább egy hülyét a sok közül, pusztán pedagógiai célzattal, mert amúgy megértem őt. A mai termés is igen szép volt. Két madám cövekelt le a perverz módon nem mozgó mozgólépcső előtt. Alighanem a távoli budai vidékről jöhettek ebbe a koszos kis pesti plázába, mert ők láthatóan ahhoz szoktak, hogy ha rálépnek a lépcsősor elején az érzékelőre, akkor a szerkezet megindul felfelé. Tapogattak a lábaikkal, és úgy néztek az ég felé, mint Jack Nicholson ebben az előzetesben, amikor is infarktus után lábadozik. Nem akart indulni. Ellenben a két asszonyság rendkívül logikusan egymás mellett (elzárva ezzel az utat) tátotta a száját, ezen az igazán nem mindennapi jelenségen, s le merem fogadni, az járt a fejükben, hogy hogy fogunk mi oda feljutni. Épp mondani akartam nekik, hogy a lábukkal, de ma nem voltam népnevelő hangulatban, ezért csak utat kértem és feltrappoltam mögöttem hagyva a két pláza anyatigrist, cicának már erősen öregecskék voltak.

A harmadik mai nyertesünk a kis pékségben állt sorba. Mégpedig úgy, hogy nézegetett oldalra, ahonnan majd el akarja venni a cuccost, de úgy, hogy a sorban megszerzett utolsó előtti helyét ne veszítse, mert hoppácska, közben még álltak ám mögém is. (Olcsó a hely, nem is olyan nagyon vészes, igaz, a nyitás óta a bagettek összemenőben vannak, itt mindig sorbanállás van.) Nos, az otthonfestett háziasszonyvörös hajú kőbányai dáma fél lábával nem a sírban, hanem a sorban kinyúlt egy papírzacsiért, majd szombathelyi Savaria táncbajnokokat megszégyenítő technikával visszacsúszott elém. Megint oldalra nézdegélt. Miután gondos terepfelmérést követően kiválasztotta áldozatát, újabb tánclépéssel, bal lábát még mindig a tetthelyen tartva, féllábas technikával kinyújtózott a pékárukig, kivette, ami kellett és hátra se nézve (nehogymár, akkor esetleg beszólnék neki) visszapödörte magát elém, a sorba. Marhára fájt a fejem, egy ilyen vitát nem viseltem volna jól, ezért hagytam a szerencsétlen hülyéjét, biztos ennyi öröme jutott a napból.