Töki

Mióta kitiltottam magam a CBA-ból (ideológiai és pártpolitikai okok miatt) és a Sparból (bazi sokat sunyiztak az árakkal és volt egy csomó tuskó eladójuk, akik pont, mintha a CBA feleslege lettek volna, ott vannak híresen suttyó eladók, de bevallom, szombaton bementem az egyik Interbe), lassan már alig van hely, ahová beengedem magam. Jövet-menet nemhogy a Takarékszövetkezet, de egy rohadt Andi vagy Lidi sem esik útba, és mivel ma barkácsboltba is akartam menni, hát meglátogattam az ahhoz 500 méteren belül eső Tesót. Úgyis csak keményítőt meg joghurtot veszek majd. (Aha. Azt is.) Miután még messze volt a hűtött részleg, a hagymakínálatot bővítettem először (újhagyma, póréhagyma), aztán még egy búcsúpillantást vetettem a paradicsomokra, de hopp, mellettük gigantikus méretű cukkinik sorakoztak. Általában szökőévi rendszerességgel csinálok valami rántottat, de nagyjából az is cukkiniből készül. (Jó, csak egyszer csináltam, a franc akar vele bíbelődni!) Néztem az árát, súlyoztam jobb karommal, ez még okés. Sütés után úgyis fele lesz. Azért, hogy ne a pénztárnál lepődjek meg, és ne ott derüljön ki, hogy méregzöld héjú, kicsit hosszúkás, ólombetétes görögdinnyét emeltem le a pultról, ami voltaképp 82 kiló, odaosontam az ellenőrző mérleghez. Mintha mögém surrant volna valaki, de gondoltam, úgyis mindjárt végzek. Okés, 1 kilón belül vagyok (holnap jelentkezem piaci kofának), de gyanús ez a mérleg. Időközben a korábban még ellenőrző funkciójú mérleget átváltották mérjélmagadnak típusúvá. (Imádom, mikor több éves gyakorlatot változtatnak az üzletek és ahelyett, hogy a termékhez kitennék a kódszámát, a vizuális felfogóképességedre bízzák az ügy kezelését.) Mivel ritkán járok ide, zöldet meg még kevesebbet veszek innen, bizonytalanul rányomtam a zöldség dobozkára. Erre felugrott vagy 7-8 kategória. És hát nem láttam a fától az erdőt, mivel itt a kategóriák rendszertanilag voltak besorolva. Vagy valahogy úgy. Erre megnyomódott a pánikgombom, mert már lelki füleimbe zúgott a mögöttem lévő türelmetlensége, és ilyenkor az ember nem találja azt, ami a szeme előtt van. Hősünk történetesen férfiember volt, és mikor az érintőképernyő fölött tétován köröző ujjam látta, leereszkedő hangon, nagyon kifejezően és elégedetten segített: Tökféle. Nem kezdtem el magyarázkodni, hogy drága józsi, tudom én, csak nem látom, hanem megköszöntem, szórakozott szőkeként felkuncogtam, hogy jappersze, tökféle!, majd rá se nézve magára hagytam, hadd élvezze kéjes diadalát, mégiscsak ő a tökszakértő.