Épp egy potenciális új közös képviselővel volt találkozóm. Miközben a villamost vártam, rádiót hallgattam és ilyenkor addig váltogatom az adókat, míg valami olyat nem találok, ami épp az akkori hangulatomnak megfelel. Mostanában egyre gyakrabban ragadok le a klasszikus zenénél. Nem valami sznobériából, egyszerűen az nyugtat meg és vannak olyan időszakok, amikor a könnyűzene csak idegbeteggé tenne. Sose utáltam a klasszikust, bár az operától a mai napig képes vagyok messzire futni (nekem öncélúak az áriák, legtöbbször a szöveget nem értem, ha pedig értem hát azonnal hülyét kapok, hogy fél órája azt dalolássza hősünk, hogy meghalok, csak az előző húsz percben a meg-et hajlítgatta, most tart ott, hogy ...lohohohok), elismerem, hogy rengeteg munka áll mögötte, de még mindig hidegen hagy. A mai zene nosztalgikus volt, emiatt hagytam, a Thriller Jacko fénykorából (magyarul tudóknak: szriller). Sose voltam rajongója, ezt is inkább már csak 30 fölött kezdtem értékelni, gyerekkoromban jót röhögtem a csillogós zoknis táncikálásán. Aztán úgy középtájt kezdtem unni a számot és már éppen továbbtekertem volna, de beérkezett a villamos. Erősen zombiformájú hajléktalan próbált leszállni, kevesebb sikerrel, mint többel, de mire már mindenki felszállt, valahogy leküzdötte ő is magát. Fel se eszméltem, de emberünk a praktizáló mattrészegek magabiztosságával és szerencséjével, nekivágott az útnak, mit neki piros lámpa. Átkacsázott hát a villamos előtt és a Thriller a fülemben épp ekkor ért az utolsó, legfélelmetesebb, farkasemberes-drakulakacagós részhez. Én meg nem tudtam nem vigyorogni a zenéhez társuló látványon és ezek összhangján. A zombiapokalipszis eljöve. Eközben a rádióban váltottam és eljutottam ahhoz a csodás dalszöveg morzsához, hogy :"az élet elvesz olykor, de máskor ad". Kitől elvesz, kinek pedig ad. Ez már saját bölcselet.
A megbeszélés után még régi és mégis újdonsült szenvedélyemhez és egy meglepetésnek szánt ruhadarabhoz kerestem anyagot. Be is mentem, ki is választottam. A mosolygós, szőke eladófiú kedvesen kérdezte, mi lesz a csíkos anyagból. Mondom szoknya. Mire visszakérdez: Szoknyaaaaa??? Persze lehet, hogy az ő világában ez az anyag kifejezetten ing varrására alkalmas, ezt én megvétóznám, ráadásul a visszakérdés hangsúlya olyan volt, mintha legalábbis azt válaszoltam volna a kérdésére, hogy Swarowski ékszerkollekciót vagy gémeskutat készülök ebből a másfél méterből varrni. Hogy mindkettőnk tisztessége megmaradjon, még megnyugtatásul hozzátettem, hogy tulajdonképp még változhat az elképzelés, bármi is lehet ebből az anyagból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése