Ez a mostani, ez jó idő a futásra. Már elég a póló, de még hűt a levegő. Ettől persze izzadok, mint a ló, ömlik a nyakamba saját levem, de végre emberi időben és erőben érek a végére. És a jópár tanyálás után végre futok világosban is.
Ráadásul évek óta először a zamiáim is hoztak új hajtást. Erősen megsínylették a költözést, meg az örökös átültetési rögeszmémet. De végre, mindhárom tövön ott vannak az új hajtások. Gyengécskék, de mégis az új életet, a sarjadást jelentik. (Némiképp rossz irányba tereli a gondolataimat, hogy a feng shui szerinti szerelemsarokba helyezett, eddig élő és viruló szerencsebambuszaimból az egyik erőteljesen kamikáze mutatványba kezdett: rohad, és elsárgul. Épp. Folyamatos jelenben.)
Végeztem a futással, rendkívüli harmóniában vagyok magammal és a világgal. Csattogok hazafelé, már kinyújtottam a tagjaimat, az endorfin meg csak jön és jön. Elhaladok a kocsmák előtt. A másodiknak a bejáratát hárman támasztják, egy cigányasszony meg két alkesz. Tapi nacim ismét sikert aratott, s elhaladtomban megkérdezik, nem maradnék-e? Hölgyemnek szólítanak, ajjajj. Gyanítom, nekem is arra mulatós cigányzenére kellett volna ropnom az asszonnyal, aki teljesen feketében volt, de máskülönben cigányosan, loncsos szoknyában, földig érőben. Rázom a fejem, elkap a nevetés. Mire kitör az asszonyból: Há' menyem lenné'! Erősen fontolóra veszem a lehetőséget, majd továbbsétálok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése